2014. július 15., kedd

Chapter One - Back in town

Sziasztok!

Köszönöm szépen a pipáitokat és hozzászólásaitokat a Prológushoz, nagyon jól estek, és megyek is válaszolni rájuk, amint tudok! Nagyon sokat jelent nekem, hogy ilyen lelkesen és kedvesen fogadtátok a történetemet. A feliratkozóknak úgyszintén szeretném megköszönni a bizalmat! 

Mint azt oldalt is láthatjátok, a részek hetente jönnek, egyelőre keddenként. Csütörtöktől azonban dolgozom, és utána megyünk majd Mályiba is kicsit "nyaralgatni", így nem tudom, mennyi időm lesz írni, és frissíteni az oldalt, ezért a nyáron lehetnek kimaradások és/vagy csúszások, ezeket majd kérlek nézzétek el nekem. Igyekszem majd mindig tudatni veletek, ha valamiért nem tudom feltenni a részt, és remélem nem fogok csalódást okozni sem.


Kicsit off, de mégsem. 


A blogjaim közt megtalálhatjátok, illetve lehet, hogy többen már ismeritek is az I see fire című tumblr blogomat, amire a novelláimat szoktam kitenni. Néhány nappal ezelőtt kikerült rá egy képregény, amit a hónap eleji hittantábor keretein belül dobtunk össze. Igazság szerint a képekkel vesződtünk többet, a történet csak "járulékos kár", alig húsz perc alatt írtuk meg. Irodalmi értéke nem sok van, de talán mosolyogtok rajta egy jót. 


És két kicsi reklám: Az első, hogy Carlie barátnőm megnyitotta a Heavy Petals blogját, amire a kisregényeit és novelláit fogja felrakni. Bejegyzésben még nem említettem, de oldalt már megtalálható egy ideje. Tessék benézni, higgyétek el, megéri!
A másik: Maya barátnőm újra üzembe helyezi az idézetes blogját, akit érdekelnek az ilyesmik, az ide kattintva megtalálhatja az Idézetek c. oldalt


Kellemes olvasást mindenkinek, és ne felejtsétek el megosztani velem az észrevételeiteket, véleményeteket!

Legyetek rosszak, 
Fruzsii

Chapter One – Back in town

Coming home
Izmos, meztelen teste újra és újra nekem csapódott, miközben belém hatolt, én pedig a gyönyörtől fuldokolva, izzadtságban úszva nyögtem fel újra és újra. A hátam folyamatosan az ablakkeretnek ütközött, de ennyi fájdalom megérte. Aznap éjjel harmadszor estünk egymásnak, s a köztes időben sem nagyon tudtuk elengedni egymást, nem mintha bármiféle érzelmi játékba bonyolódtunk volna; egyszerűen elképesztő volt a szex. A srác izmos volt, mégis szálkás, nem gyúrta túl magát, ennek ellenére feszes kocka hassal rendelkezett, ami mindig is a gyengém volt. A jobb lapockáján volt egy sárkánytetoválást, amit bár nem értettem, azért jól nézett ki. Kreol, izzadtságtól sikamlós bőrén megcsúsztak a motelszoba gyérfényű lámpának sugarai.
Felnéztem az arcára; sötét, kócos tincsei közül néhány a szeme elé lógott, azt egy gyors mozdulattal visszatúrtam a többi közé, így zavartalanul vehettem szemügyre, szabályos, szinte kiszámítottan szimmetrikus, férfias vonásokkal megáldott arcát. Abszolút az én típusom volt, mégsem tudtam mit kezdeni vele.
- És megint – nyögött fel elégedetten a David névre hallgató srác, mikor mindketten remegve élveztünk el. Először mozdulni alig bírtam, majd remegve, még mindig görcsben álló izmokkal odébb másztam pár centit, és a hátamat az ablak jéghideg üvegének támasztottam. – Elképesztő vagy – csókolt meg újra, erős szenvedéllyel.
- Rád sem lehet az ember lányának egy szava sem – toltam el magamtól, majd végigtúrtam a haján, elrévedve néztem jóképű vonalait, gyönyörű szemeit. Karjaimat hetykén a nyakába akasztva masszíroztam a nyakát. Úgy tűnt tetszik neki; egy jóllakott óvodás arckifejezésével hunyta le szemeit, és ejtette hátra a fejét.
- Most már – nézett rám, szinte kábult szemekkel -, igazán elmehetnénk vacsizni, vagy ilyesmi. Úgy értem, egyszer egy rendes randi után is bepróbálkoznék, hogy úgy is van-e némi esélyem – kacsintott rám kacéran.
- Éhes vagy? – kérdeztem.
- Most? Nem. Azaz igen. De nem erre értettem, hanem arra, hogy már négy éjszakát töltöttünk együtt. És mindegyik fergetegesre sikerült.
- Ez tény. De én éhes vagyok – húztam el a számat. Egy percig csendesen mérlegeltem, hogy emberi kajára vagy vérre szomjaztam-e inkább, s közben az államat a vállára támasztottam, hogy ne a motel dohos penészszagát érezzem, hanem a vére finom, csábító aromáját keveredve az izzadtsággal és az arcszeszével.
- Hozassak neked valamit, bébi? – A becézgetésétől felfordult a gyomrom, de közben megéreztem a kezeit a gerincemet simogatni, és azonnal elszállt az agyam.
- Nem. Inkább ne, azt hiszem, van nálam egy kis… - ugrottam a táskámhoz, és a vérrel teli palackomat kezdtem keresni, de sehol nem találtam. – Oké. B terv. Gyere ide – megfogtam a vállát, és mélyen a szemébe véve megvillantottam a szemem igazi színét, s amit közben mondtam úgy égett a tudatába, hogy ha akart volna, se tudott volna mást tenni. – Ne sikíts, ne moccanj. Ne félj.
Amint a szemfogaim előbukkantak, rávetettem magam a nyaki ütőerére, és jó ízűen kortyoltam a forró, fémes ízű nedűt. Nem ihattam sokat, nem akartam megölni. Amikor már kezdett kifutni a vér az arcából, nehéz szívvel, de hátraléptem, majd a saját karomba haraptam, és a szájához tartottam a csuklóm.
- Igyál. – Kétkedő, s immár félelemmel teli szemekkel nézett rám. – Bízz bennem.
Reszkető kezekkel ért hozzám, majd az ajkához emelte a kezem, és ügyetlenül beszívta a vérem. Csak egy korty kellett neki, így hamar kitéptem a csuklóm az övéből, látva, hogy a nyakán a harapásnyom a semmivé lett, csupán a vérfolt árulkodott róla. Ezután azonnal elfelejtettem vele az utóbbi pár percet, és vidáman vetettem magam az ágyba, a puha párnák és takarók közé.

Az ajtó recsegve-ropogva adta meg magát a talpamnak, az ijedten megperdülő alacsony asszony pedig ijedten fordult körbe, noha nem tűnt túl szívbajosnak, főleg, mikor meghúzta a gépfegyver ravaszát, beleküldve egy golyót az oldalamba. Ez egy pillanatig visszatántorított, de inkább nekidobtam a nőt a falnak, és kihúztam a vezetékeket, megszüntetve a fémrácsok áramforrását.
Ott állt előttem a félhomályban két jó testű, fiatal vérfarkas, kocka hassal, lihegve, és a megkötözve.
- Te meg mit keresel itt? – hőkölt hátra Peter, míg a másik fickó, akiben az egykor aranyos képű Derek vonásait véltem felfedezni.
- Megmentem a vérfarkas seggeteket – közöltem, majd letéptem a kezükről a fémbilincseket. Izzadt és kimerült testük majd összeesett, mikor három nagydarab, szintén gépfegyverrel, vagy sokkolóval felszerelt fickó rontott be az alagsorba.
Épp eltörtem az egyikük nyakát, mikor egy fémes cső fúródott a hátamba, majd ütött magának lyukat a hasamból kifelé, alig pár centire a nyanya golyója ütötte sebtől, ami még alig gyógyult be.
Immáron tényleg idegesen és fájdalommal a gyomromban csaptam egyet hátra, majd kirántottam magamból a puska csövét, ami nyílként fúródott belém. S csak a végén jöttem rá, hogy közben a másik két fickót elintézték helyettem a fáradt és megkínzott Hale-fiúk, és az én szenvedésem figyelték, ami azzal zárult, hogy az a belém puskát állító fickó szívét kitépem.
- Ennyit a fehér felsőmről, mi? – jegyeztem meg fújtatva, majd elléptem a még mindig szuszogó srácok mellett.
- Oké – nyögött fel a Dereknek vélt srác. – Mit keresel itt?
- Meglep, hogy még emlékszel rám – feleltem. – Taknyos voltál, mikor utoljára láttál.
Vonalai markánsak lettek, borostát növesztett, zöld szemeiben volt valami, ami elárulta, hogy sok mindent láttak már az évek során. Sok olyat, amit egyáltalán nem akart – olyan sok minden sugárzott róla, hogy hirtelen nehéz volt feldolgozni. Egykor aranyos, igazán kamaszos kissrác volt, aki bolondult az akkori barátnőjéért, és az szerencsére látványosan viszontszerette.
- Nem volt az olyan régen – felelte.
- De te – szólalt meg a még mindig ziháló Peter -, egy percet sem öregedtél az elmúlt tizenegy évben. Hogy csináltad? Pilates, aerobic? Zumba?
- Sok mindent nem tudsz rólam, Peter – kacsintottam rá, majd kinyitva a kocsim ajtaját, betessékeltem őket. Átfutott egy gyors fintor az arcomon, mikor megütötte az orrom a vérfarkasok bűze, de lenyelve a csúnyábbik mondatom, csak annyit ejtettem el, hogy ne vérezzék össze a kárpitot.
- Most már igazán nyögd ki, mit csinálsz itt – követelőzött Peter.
- Annyi helyen fordultam meg az elmúlt évek során, hogy jobbnak láttam egy időre visszatelepedni apám házába – feleltem. – És örülj, hogy kihúztam a villátokat a konnektorból.
Az út további részében csendben duzzogtak az autó hátsó ülésén rostokolva, és mikor kiraktam őket ott, ahol kérték, szinte megkönnyebbülten tapostam a gázpedálra, bár majdhogy nem fölöslegesen; alig pár utcányira volt az én házam.
Begördültem a ház előtti felhajtóra, és elgondolkodva néztem a kerítés és a ház fala közötti helyet, azon gondolkodva, hogy fel kéne húzatni egy garázst, de aztán megcsapta az orrom egy vérfarkas jellegzetes bűze. Csak átalakulva vagy megsebezve ennyire intenzív, így rögtön tudtam, hogy nem a véletlen sodorta ide.
- Gyerünk, farkas pajtás, bújj elő! – tártam szét a karom, még mielőtt beléptem volna a védelmet nyújtó otthonomba. Legnagyobb meglepetésemre Peter lépett elő a szemközti fák takarásából, és a sebéből áradt a farkasok jól ismert szaga. Megdöbbentett a gyorsasága, és hogy egyáltalán idejött. – Mit akarsz?
- Szerintem mind ketten tudjuk – villantotta meg komisz vigyorát, amit oly sokszor láttam már korábban.
Az évek csak jót tettek neki; fiatalos, kisfiús vonalai megkeményedtek, férfiasodtak, a teste megemberesedett, és csak még dögösebb lett. Nem hiába terjeng a tévhit, miszerint a férfiak az idővel csak érnek, mint a jó bor.
- Pihenned kéne. Az az izé büdös – fintorogtam a sebesült vállára bökve.
- Akkor talán lekezelhetnéd. – Már egészen közel jött, a veranda legalsó lépcsőjéről nyomta magát eggyel feljebb. Mozgása lezser volt, de fáradtan széthulló. Mint aki menten darabokra szakad.
- Nem foglak meggyógyítani – csóváltam a fejem, majd dühösen kicsaptam a ház masszív tölgyfaajtaját, és bevágtattam a nappaliba. Egyenesen a whisky-hez léptem, és feltett szándékomban állt álomba inni magam, de ezt a küszöbön ragadt Peternek ez a terv nem nyerte el a tetszését. 
- Pedig fáj ám – hallatszott a tétova próbálkozás az ajtóból, mikor eltűntem a szeme elől egy pohárka itallal, és kaján mosollyal az arcomon eldobtam egy, az addig a kanapén heverő pólót. Peter persze a maga balga módján azonnal ráugrott, és mint egy ételért vonyító kiskutya kérlelt, hogy engedjem be az ajtón.
- Van egy kis gondom a melltartóm kapcsával… - jegyeztem meg elgondolkodóan, mikor valóban csak egy apró rövidnadrágban és melltartóban kisétáltam elé, tovább ingerelve megfeszült idegrendszerét. Kék szemei hatalmasra nyíltak, majd olyan nyelt, hogy a szomszéd is hallotta.
- Gyere be, Peter – suttogtam halkan, mire ő megindult, és olyan hévvel csapódott nekem, hogy mindketten a földre zuhantunk. A könyökén támaszkodott felettem, míg én a nyakába csimpaszkodva csókoltam ahol értem, és a válla fölött egy intéssel, és némi mágikus ráhatással belöktem a bejárati ajtót, s ezzel a ház védelmi bástyaként magasodott fölénk.
Az éjszaka forró ölelések és heves csókok közt telt, szenvedélyes ölelések és halk sóhajok ölelésében, ahogy a régi szép időkben, de mikor a reggel első napsugara lágy melegével megsimogatta meztelen bőröm, rá kellett döbbennem, hogy ez hosszú távon nem megoldás, bármennyire is szeretnék valaki mellett ébredni minden reggel.
Hosszú évek teltek el, mióta az utolsó férjem meghalt, és azóta valahogy nem fűlött a fogam még egy szerelembe esős, férj elvesztős hacacáréhoz, ami után hónapokig emberség nélkül mészárolok le embereket.
Egy forró kávé mellett ültem, mikor reggel kilenc körül Peter lebotorkált az emeletről a konyhába, valószínűleg a koffein kesernyés illatának hatalmas rajzfilmfigura kezét.
Kócos volt és borostás, a megszokottnál jobban. Pucér mellkasán egy halovány heg húzódott végig. Markáns arcélein elcsúszott a szintén félálomban lévő napsugár.
- Jó reggelt – csókolta meg a fejem búbját, majd, mint aki otthon van, ellépett mellettem és töltött magának egy bögre kávét, aztán egy álmos zuttyanással a mellettem lévő bárszékre telepedett.
- Neked is. Peter, remélem, tudod…
- Miért nem változtál? – szegezte nekem a kérdést. Hirtelen megváltozott a tekintete; úgy nézett ki, mintha órák óta fent lett volna, vagy mintha már évek óta ezen rágódna, és már nem tudná magában tartani.
- Nem kell mindenbe beleütnöd azt a nedves kis orrodat – húztam gúnyos vigyorra az ajkaim, majd elrejtőztem a bögrém mögé.
- Hagyjuk a kutya vicceket, és inkább bökd ki, mi a franc van veled – morogta.
- Peter, ha az én valódi mibenlétemet akarod kivesézni kora reggel, akkor akár most el is mehetsz, és nagyon jól tudod, hogy egyetlen szavamba kerül, hogy ne kapj levegőt ebben a házban – sziszegtem idegesen, majd a köntösöm teátrális lebegésével a lábam körül, elvonultam a ház másik végébe. Teljesen komolyan gondoltam a szavaimat. 

●●\●● 

Mit gondoltok? Mi kering a fejetekben? Ne maradjon ott, írd le nekem!
Fruzsii


Ui.: A címet szerettem volna középre rendezni, mint a prológusban, de sajnos valamiért nem engedi, így azt csak később tudom majd beállítani. Addig is elnézéseteket kérem érte. 

2 megjegyzés:

  1. Bocsánat hogy nem írtam ide mikor elolvastam de épphogy csak hazaestem Balcsiról de már rögtön vendégek is özönlöttek a házba...:D egészen elképesztő milyen új "fajokkal" ismerkedhetünk meg és mivel én nézem a Teen Wolfot számomra ez a történet már most elfoglalt egy kis csücsköt valahol ;) :)
    Már olvastam a 2. is mindjárt írok oda is :D
    Xxx Lynda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sose kérj bocsánatot, én már annak is örülök, hogy elolvasod az írásom, és virul a lelkem, hogy még a kommentekre is szánsz pár percet. Remélem jól érezted magad a Balatonon!:)
      Ennek nagyon örülök, remélem a folytatásban is tetszeni fog, és nem okozok csalódást!:)
      Puszi, Fruzsi

      Törlés