2014. július 30., szerda

#OFF

Sziasztok!

Habár mára sikerült szabadságolnom magam, sajna nem tudok résszel szolgálni, pedig szeretnék. Gondoltam rá, hogy az ígért két hét helyett megleplek titeket egy hét kihagyás után egy résszel, de nem arról a gépről vagyok, így nem tudom sem ellenőrizni, sem feltenni a következő fejezetet. 
Viszont amilyen hamar csak tudom, hozom az új részt, ezt ígérem! Remélem sikerül kárpótolnom titeket. 

Viszont több OFF kategóriás dolgot is egybegyűjtve szeretnék most elétek tárni. 

#No1

Erre a játékra, Nina Reed [Catherine] hívott meg, és szerintem ez egy nagyszerű ötlet. Első sorban azért, mert azt hiszem, nem túl megszokott ízlésem van női karakteren téren, és a legtöbb esetben, magam is olyat szeretnék alkotni, mármint olyan főcsajokat, akik nekem tetszenének - meg a hozzám hasonlóan, kicsit kicsavart ízlésű olvasóknak/nézőknek. Persze nem mindig, de Audrey is ilyen karakter [szeretne lenni].
A feladat az, hogy olyan női szereplőket kell összegyűjteni, akik nekem a legjobban tetszettek. Mindegy, hogy könyvről, filmről vagy sorozatban kapott szerepet. 
Szóval most jöjjön a játék!

Top 5 női karakter - szerintem

Mint említettem, nem a megszokott női szereplőket szeretem. Igazság szerint, sosem lehet előre tudni, hogy én melyiket fogom kedvelni, mert sokszor az is számít, hogy mennyire szimpatikus nekem a színésznő, vagy hogy kivel milyen kapcsolata van. De van, amikor ennek ellenére sem szeretek egy szereplőt; van, hogy a színésznő azon kevesek közé tartozik, akit szeretek, mégis gutaütést kapok a karakterétől. 
Amitől egyenesen irtózom, az a magatehetetlenül megmentésre váró, idióta, szőke picsa; lehet, hogy feministán hangzik (nem vagyok az, tényleg nem), de egy női karakter ugyanúgy küzdhet a túlélésért, a győzelemért, és nem kell arra várnia, hogy a hőn imádott, tökéletes pasi utánarohanjon az esőben, esernyő nélkül, és derült égből villámcsapás (#teamképzavar) módon szerelmet valljon neki, aztán életidegenül heves csókban forrjanak össze. Egy női karakternek is lehet vitriolos humora, élhet pasi nélkül, megmentheti magát - vagy ha már erre nincs lehetősége, ne indokolatlanul sokáig nyavalyogjon a saját nyomorán, hanem tegyen azért, hogy ez megváltozzon. Megélhet a jég hátán, lehet magabiztos, lehet humoros. De ne lengedezzen a szélben megmentésre várva. Nem kell elfogadni azt a szerelmes filmek és könyvek által kreált skatulyát, miszerint a nő a gyengébbik nem. Mert minden sikeres férfi mögött áll egy nő, nem? 
Igen, ezt tényleg én írtam. Most megyek és agyonverem magam egy villával. 
Jut eszembe, egy nőnek is lehet karakterfejlődése. 

#Number5

Lydia Martin -
Holland Roden
Lydia Martin [Teen Wolf - sorozat] - Lydia valójában egy kicsit kakukktojás, mert a kezdetekben hihetetlenül utáltam a karakterét. Egocentrikus liba képében tetszelgett, miközben valójában nem is olyan hülye, mint látszik - könyörgöm, ólatinul tud, mert a latin unalmas volt, és random molotovkoktélt gyárt, mert miért ne. És egyébként most sem a kedvencem, de kezdem megkedvelni. Mert tesz valamit, nem csak áll, és "jaj gyere már ments meg, a Disney mesében is ez volt, nem láttad?" módon várja a segítséget. De ami a legjobban tetszik benne, hogy elképesztő karakterfejlődésen ment keresztül. Komolyan mondom, ha valaki nem tudja, hogyan kell ezt csinálni, nézzen Teen Wolfot, és figyeljen Lydia karakterjegyeire, mert ez a lány, a szemünk előtt lett igazi nő, igazi karakter. És, miután Stiles sem csak nyáladzik utána, mint kölyökkutya a jutalomfalat után, hanem inkább csak lelkitámaszként vannak ott egymásnak, már nem a plátói szerelem vonalra van kihegyezve a kapcsolatuk, és így valójában egész aranyosak együtt. Ahogy mindig számíthatnak egymásra. #Respect. 

#Number4

Teresa - Kaya Scodelario
Teresa [Maze Runner - könyv] - A filmről ugyebár még nem nyilatkozhatom, de erre visszatérünk, ha megjelent. Van egy sanda gyanúm, hogy el fogják csűrni a dolgot. But let's stay positive. 
Teresa karaktere is azért volt szimpatikus, amit már annyira hangsúlyoztam korábban is. Annak ellenére, hogy a megjelenése utáni első kétszázötven oldalban szunyókált - jó alvókája van -, és utána felébredt egy Éhezők Viadala témájú kanparti közepén, nem ült a seggén és várt a csodát, hanem tenni akart, és tett is azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak, hogy kiszabaduljanak a földi pokolból. Még ha nem is volt biztos, hogy épségben megússza. #Respect. 

#Number3

Lisa - Cindy Sampson
Lisa [Supernatural - sorozat] - Lisa is kicsit kakukktojás. Nem kellet megmenekülnie, vagy megváltania a világot. Csak ott volt Deannek, együtt éltek, és végtelenül aranyosak voltak együtt. Dean már nagyon megérdemelt egy átlagos és boldog évet, amikor tényleg csak a felhőtlen kertvárosi idillt kellett kergetnie. És Lisa ott volt neki. És szerette. Csúnya volt a szakítás, de bírom a csajt. 

#Number2

Ruby 2.0 - Genevieve (Cortese)
Padalecki
Ruby (2.0) [Supernatural - sorozat] - Amellett hogy Mrs. Padalecki nagyon szimpatikus és végtelenül tehetséges színésznő, Ruby maga volt a megtestesült gonosz. Az igazi badass, aki végig tévhitben ringatott maga körül mindenkit a világon; démonokat, embereket. Mindenkit. Hűségből tett mindent, ez vezérelte, és az életét tette fel, hogy elérje a célját. S bár az életét bukta, a célját elérte. Szexi volt, magabiztos, megvolt a kellő háttere, összetett, jó karakter volt. #WantRubyBackRightNow

#Number1

Valójában nagyon elgondolkodtam, hogy ki legyen az, de végül úgy döntöttem, megint sorozat szereplőt választok. Nem mást, mint Katerina Petrovát. 

Katherine Pierce/Katerina Petrova -
Nina Dobrev
Katherine Pierce [The Vampire Diaries - sorozat] - A Petrova vérvonal leszármazottja habár eltűnt a végtelen fekete lyuk mélyén, én nagyon szerettem a kis picsáskodó karakterét. Kemény volt, a túlélésre játszott, de ha kellett, be tudott kapcsolódni a tervekbe. Örök, normális, badass karaktere volt, humora, magabiztos volt és egy igazi jó karakter. Az egyetlen normális női karakter a sorozatban. Na jó nem. De az Originals indulása után igen. Köszönöm. #WantKatherineBackToo

Meghívottaim: 
  1. FantasyGirl
  2. Sophie
  3. Carlie
  4. Illetve az Artist Corner Design teljes csapata


#No2

Azt hiszem a játék ennyi lett volna, de nincs vége az OFF bejegyzésnek, ugyanis indultam egy versenyen, még egy pár héttel korábban. 
Netti versenyt hirdetett, több kategóriával. Én egy olyan novellám neveztem, amit eredetileg pályázatra írtam, de ott sajna nem sikerült eredményt elérnem. Netti jobban értékelte a dolgot, és egy első hellyel jutalmazott, amit ezúton is nagyon szeretnék neki megköszönni! 

A novellát ITT vagy ITT olvashatjátok, ahol kényelmesebb.:)


Azt hiszem ennyi lettem volna. A fejezeteket lentebb megtaláljátok, ha valaki még nem olvasta volna, vagy most szánta rá magát a komment írására. Ne fukarkodjatok, csak bátran!:) Jöhet jó is rossz is.

Ja, és egy indokolatlan Katherine Pierce/Dean Winchester gif, cuz I ship them so hard.



Legyetek rosszak, 
Fruzsii

Ui.: Egyébként még akartam írni valamit, de azt elfelejtettem. 

6 megjegyzés:

  1. Szia! Gratulálok a helyezésért! :) Na meg ezt nem hagyhatom ki: Dean! *o*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszönöm szépen:)
      #TeamDeanWinchester. #TeamDeanWinchester everywhere:D

      Törlés
  2. Szia! Újra a blogodra tévedtem már sokadjára... de még mindig nem szántam rá magam az olvasásra és a feliratkozásra... ne kérdezd magam sem tudom miért! Viszont ezzel a "játékkal" kapcsolatban annyira egyet értek legalábbis, ami a dobogót illeti!!! #WantKatherineBackToo na meg, hogy Dean újra boldog legyen!!! *-* éééés végezetül nagyon tetszett a Katherine/Dean gif a végén (a gépem 1/4 ilyenekkel van tele....) Lehetséges, hogy elkezdem olvasni a blogod...
    ui.: Gratula a helyezésért! :)

    xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:)
      Örülök, hogy ismét idetévedtél, és őszintén remélem, hogy ezek után még lesz pár ilyen alkalom, és legközelebb már olvasómként köszönthetlek.
      Örülök, hogy egyetértünk!
      Köszönöm szépen:)
      Puszi, Fruzsi

      Törlés
  3. Kedves Fruzsi!

    Én is gratulálok a helyezéshez, és köszönöm, hogy meghívtál erre a játékra, nagyon jó ötletnek tartom én is! Elnézve a listád, azt hiszem, nehézségeim lesznek, hogy nagyban különbözőt állítsak össze, de majd meglátjuk hogy jön össze. :)
    Köszönöm a meghívást és további sok sikert kívánok a bloghoz!

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves FantasyGirl!
      Örülök, ha tetszik a játék, én nagyon lelkes voltam, mikor megláttam!:)
      Köszönöm!:)
      Puszi, Fruzsi

      Törlés