2014. július 7., hétfő

Prologue - How I was created

Sziasztok!

Hát újra itt vagyunk!

Többen emlékezhettek arra, hogy sikeresen befuccsolt a második London, Baby! történetem, és bezártam a blogot, majd töröltem is. Ahogy előtte többet. Ezek után sokáig hozzá sem nyúltam a blogspotos felülethez, azt hittem, több mint két év folyamatos blogolás után ráuntam - már azt is csodának vettem, hogy addig kihúztam. Aztán jött egy ötlet - megnyitottam a Coffee, movies, books-ot, amire bár nem tudok olyan gyakran frissíteni, és akkor sem úgy, ahogy akkor terveztem, azért van, és nem adom fel. Lévén, hogy nem túl lényeges az időbeli elhelyezkedése a cikkeimnek, mert nem történet. Aztán gondoltam egyet, és megnyitottam az Imagine blogot is - hogy azok az apró szösszenetek, amikkel elütöm a holtidőmet ne vesszenek el valahol a winchesteremen (ha neked sem a  géped egyik alkatrésze jutott eszedbe, szeretlek), hanem legyen egy hely, ahol egybegyűjtöm őket, és ahol mások talán még élvezik is őket.
A kettő között pedig - miután végignéztem az akkor meglévő három évadot a Teen Wolf c. sorozatból - belekezdtem egy hosszabb történetbe, ami korábban más formában, más szereplőkkel, de már érlelődött bennem. Aztán jött egy csomó új lehetőség, az én fejemben pedig szépen átalakult a már oly' sokszor megkezdett foszlány. 
Audrey karaktere és története végig ugyanaz volt; néhány apró részletkérdés persze változott és formálódott, de a lényeg mindig megvolt. Aztán a Teen Wolf hozta el ezt a fajta körítést, ez adta meg a löketet, hogy a történet összeálljon egy egésszé. 

És ezt a történetet olvashatjátok majd most Ti. 

Nagyon szépen köszönöm, hogy szántok rám pár percet, belestek és megnézitek, megéri-e folytatni. Remélem, a válasz igen lesz. 
Kérlek hagyjatok magatok után nyomot, hogy tudjam, mit gondoltatok. 

Az Explanation oldalt érdemes böngészgetni, mert ott vannak fent olyan tudnivalók, amik egyértelműsíthetik a homályos foltokat a történet olvasása során, bár ezek számát igyekszem a minimumra csökkenteni. 

Tudom, sokan nem vagytok hívei a prológus-epilógus felosztásnak, ám ebben az esetben úgy döntöttem, nem éri meg az első fejezet elnevezést ez a kis szösszenet, mert sokkal a történet kezdete előtt játszódik. 

Kill a demon today, face the devil tomorrow ezennel megnyitja kapuit.

Remélem, hogy elég izgalmas és fordulatos és összességében jó történetet adok ki a kezemből. 

Még egyszer szeretnék köszönetet mondani az én Carlie [katt ide és ide] barátnőmnek, amiért hallgatja a baromságaimat, átlendít a holtponton, segítő kezet nyújt, ha elakadtam, és még ezt a gyönyörű kinézetet is megalkotta nekem, holott nyilván jobb dolga is lett volna. Nagyon szépen köszönöm, girl!

Legyetek rosszak, 
Fruzsii

Prologue – How I was created

Leszállt az éjszaka, elült a házat örökösen megtöltő jókedv és nevetés. Az éjszaka békés csendje telepedett az apró falura. Nyár lévén a tücskök zenéje ringatta álomba a csekélyke lakosságot, miután a Nap a látóhatár alá bukott.
Egy anya cipőjének halk, szolid kopogása törte meg a hatalmas ház csendjét. A megszokott, kellemes légkör helyett most egy ideges hangulat telepedett mindenkire a Crusade-házban. Azokra is, akiknek semmi közük nem volt ahhoz az éjszakához; és akik semmiről sem tudtak.
Egy férj aznap éjjel azzal a biztos tudattal feküdt le aludni, hogy többet nem ébred a neje kedves mosolyára. Hogy a sógornője sem fog többet a ház apró népére vigyázni; és hogy a legjobb cselédlányaik közül hármat a héten temetni fog.
Az egyik lányával egyetemben.
Abigail Crusade megállt lányai szobája előtt, és nehéz, bűntudatos, de eltökélt szívvel halkan hármat koppantott az ajtón. A lányok kuncogása megszűnt, a lámpafény kihunyt. Abigail bekukkantott a szobába; a lányai épp elhelyezkedtek az ágyban, de nem tudták átvágni.
- Audrey, Annabelle – szólította meg őket kedvesen az asszony. – Gyertek le a hallba, kérlek.
A két fiatal összenézett, de egyikük kérdő tekintete sem talált válaszokat. Kissé remegő térdekkel és félő szívvel léptek ki szobájuk ajtaján. Egymásba kapaszkodva, néma csendbe burkolózva lépdeltek le a lépcsőn, és követték anyjukat a nappaliba. Azt a nőt, akiben vakon bíztak, és akinek nyomában mindig tudták, hogy biztos úton járhatnak.
A nappaliban a kanapét odébb tolták, az asztal a fal mellé került, és a faluból három cselédlány, közülük egy a sajátjuk, az édesanyjuk és a nagynénjük várt rájuk. Ettől összeszorult a gyomruk, és hirtelen fogalmuk sem volt, mit is kezdjenek a helyzettel.
Ahogy jobban körbenéztek, egy gyertyákból álló kört láttak az a földön, egy aranyozott kupát az asztalon, mellette egy vaskos, furán fehér fakaróval. A lányok ijedt pillantást váltottak, majd az anyjuktól várták a megváltó magyarázatot. Valami olyasmit, amitől megnyugodhatnak, de ehelyett egy könnyes pillantást kaptak válaszul.
Abigail Crusade tudta, mit tartogat az éjszaka számára, lányai számára. De ők nem tudtak semmit, és vak bizodalmuk alig fél perc alatt lett oda, rögtön azután, hogy megígérték, hogy végigcsinálják.
- Lányok. – Abigail összefonta ujjait, és kedves, illedelmes mosolyt húzott az arcára. – Pontosan tudjátok, hogy ez a család nem olyan, mint a többi. Sok dolgon mentünk már túl együtt, és sok dolog van, amiről még nem tudtok. – Deborah, az egyik család cselédlánya előhúzott egy könyvet háta mögül. Vaskos volt, barna bőrkötéssel, de már foszlott volt, és megtépázta az idő. – Ebben pedig minden benne van, amiről egyikőtöknek tudnia kell majd.
- Anya, mi folyik itt? – Audrey hangja még saját magának is szokatlanul erőtlen volt. Mindig is talpraesett és erős lány volt, de ez a hirtelen jött komolyság újhold idején megrémítette. 
- Ne aggódj, kincsem. Ez az este más lesz, mint a többi. Ma este, az egyikőtöknek olyan hatalmat adunk a kezébe, amellyel az egész családot mentheti meg.
- Audrey, Annabelle. A családnak jósoltak egy jövőt, ami nem következhet be. Nem engedhetem. – Annabelle rövidke életében sosem látta még a sírás szélén az anyját. – Azt jósolták, hogy a tőletek számított ötödik generációban három lány fog születni. Hármas ikrek. És az erejük nagyobb lesz, mint amit valaha el tudnának viselni, s így a természetfeletti pusztulását vagy aranykorát hozzák el. És ezt a kockázatot nem vállalhatom.
Egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, majd újra mély levegőt vett, és folytatta.
- Ezen kívül a családunk az egyik legerősebb vérvonal Amerikában. És nagyon sok ellenségünk van; ebben a világban ez generációról generációra öröklődik, így a halál sem lehetséges megváltás. Így arra jutottam, hogy te Audrey, a nemes erőtől duzzadó – utalt lánya nevének jelentésére –, vagy te, Annabelle, akiben oly’ sok örömöm volt – utalt fiatalabbik lánya nevére -, majd kézbe vehetitek ezt a sorsot. Mire a végére érünk, semmi nem lesz a régi, és én a végén, a legeslegvégén szeretnék majd büszke lenni.
Aznap éjjel, a három cselédlány, Abigail és a húga, Angela az első rituálé során, erőszakkal, saját rendeltetésüknek ellent mondva szakították ki őket a természet kezéből. Mint minden boszorkány, szolgálniuk kellett volna azt, se nem elszakadni tőle.
A lányok olyan rettenetes, borzasztó, majdnem halálos borzalmat álltak ki, amire nem voltak felkészülve. Az ereikben folyó vér hirtelen perzselő lávává változott; Audrey alig percek alatt esett össze ájultan a fájdalomtól.
Amikor magához tért, a húga apró keze lógott a kanapéról, fölötte pedig ott állt az összes asszony, és nézték a fiatal lány eszméletlenül heverő testét. Audrey erőtlenül mászott oda, és kapaszkodott bele a kislány erőtlen kezébe, ami csak nem válaszolt a kedveskedő noszogatásra. Audrey remélte, hogy egyszerűen tovább tart neki, míg magához tér. De Annabelle nem tért magához.
Audrey ismerte a történetet, hogy hogyan hozták létre a vámpírokat sok-sok századdal azelőtt, de soha nem fordult meg a fejében, hogy valaha is vámpírrá váljon. Hisz úgy elvesztette volna minden erejét.
Aznap este mégis egy hosszú, fárasztó és fájdalmas rituálé során Audrey-ból vámpír lett; a legerősebb vámpír, aki valaha is létezetett, tekintve feltérképezhetetlen nagyságú erejét, melyet a családja egykori tagjaiból nyertek ki. És amitől hirtelen olyan mérhetetlen erő járt az ereiben, ami majd’ szétvetette.
Másnap reggel sem Abigail, sem Angela, sem a három cselédlány nem kelt fel. Csak Audrey. 

●●\●● 

Mit gondoltok? Mi kering a fejetekben? Ne maradjon ott, írd le nekem!
Fruzsii

10 megjegyzés:

  1. Azta. Elakadt a szavam :) folytatást!!

    VálaszTörlés
  2. Nekem is nagyon tetszett, gyönyörűen fogalmazol. Kövit!!!!!! :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon-nagyon jó lett!:) Külön tetszett, hogy viszonylag sok leírás volt, s kevesebb párbeszéd. Már nagyon várom,hogy olvashassam a következő részt:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! Igyekszem egyensúlyban tartani a kettőt, de ha esetleg nem sikerülne, számítok rád, mint vészjelzőre!:)

      Törlés
  4. Elképesztőnek ígérkezik....tudod a LB után mindenre számítottam hát ez még azt is felülmúlta, de ezt még tetézi hogy végre találtam egy rokonlelket Teen Wolf téren :D ;)
    Összességében alig várom a folytatást, már előre izgulok *-*
    Pussz:Lynda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, remélem sikerül fenntartanom az érdeklődésed, és egy értékelhető művet elétek tárni.
      Köszönöm!:)

      Törlés
  5. Nagyon jó lett, csak így tovább! :)

    VálaszTörlés